Főmenü:
Újdonságok
Valve World Expo 2010
Eredményesen zárt a 2010 november 28 és december 2. között megrendezett Valve World Expo 2010. Düsseldorfban, a szeleptechnológia egyik legfontosabb rendezvényén 37 országból 536 kiállító mutatta be újdonságait, fejlesztéseit, termékeit, technológiáit.
A mintegy 13600 m2-es területen mutatták be a kiállítók a legújabb technológiákat, szerelvényeket, tartozékokat, valamint a cső termékek, tömítések, tömítő anyagok, alkatrészeket, valamint a kapcsolódó szolgáltatásaikat az ipari szerelvények kategóriájában. A kiállítók között jelen voltak a szakmai szövetségek és a forgalmazók is.
A szakvásár három napja alatt 9800 szakmai látogatót regisztráltak, akiknek 60%-a külföldről érkezett, főként Hollandiából, Nagy-Britanniából, Észak-Írországból, Olaszországból, Franciaországból, ill. Indiából, de Ázsia és Dél Amerika is képviseltette magát. Az ASG Szerelvény Kft. munkatársai is megtekintették a kiállítást. Részvételük megerősítette a már kialakult nemzetközi és hazai kapcsolatokat, újabb nemzetközi partneri megegyezéseket eredményezett.
Napjainkra teljes hevességével kibontakozott a verseny a fő fosszilis energiahordozókért, a földgázért és a kőolajért. Világszerte számos földgáz- és kőolajvezetéket terveznek és építenek az emelkedő energiaigény fedezésére, de már ma is kérdéses, hogy vajon el lehet-e látni minden vezetéket kellő mennyiségű gázzal és olajjal. Az minden esetre kétségtelen, hogy a szállítóvezetékek bővítésének fellendülése komoly gazdasági lehetőséggel kecsegtet a szerelvénygyártóknak.
A nagyszabású Nord és South Stream, valamint Nabucco beruházásoknál főként az európai gyártók számítanak jó üzletkötésekre. A csőhálózatok nem csupán Európában szaporodnak gomba módra, mert Ázsiában és Dél-Amerikában is fokozott erővel dolgoznak a hálózatok építésén és bővítésén, ami további lökést ad a szerelvénygyártóknak, ez azonban legfőképpen a 40”-ig terjedő átmérő-tartományra igaz.